10. fejezet

Sziasztok!

A mai részt is Höri fordításának köszönhetjük, én megint csak átolvastam, viszont a kövi részt le akarom stoppolni. :) Én személy szerint nagyon imádom ezt a részt, mert annyira aranyos! Nem is akarok tovább szövegelni, jó olvasást!

Yume

                                                                                                 

Tizedik fejezet

„Mondd ki, Niall!” kértem izgatottan. Niall morgott és megrázta a fejét. Beugrottam az ölébe, és eltakartam a kilátást a tv felé.

„Harry, menj innen! Nem látok tőled!” mondta Niall. Megráztam a fejem és keresztbe tettem a kezem.

„Nem, amíg ki nem mondod!” közöltem. Niall megforgatta a szemét és rám meredt.

„Mondjad..” kértem.

„Az enyém vagy” mondta. Izgatottan sikkantottam és szorosan megöleltem.

„Igen, persze, hogyne, de nem tudnál végre elmenni? Próbálom nézni a meccset” mondta Niall.

Kiszálltam az öléből és az oldalát öleltem. Néztem a képernyőt, ahogy a piros meg a kék játékosok futnak a labda után.

„Melyikek az írek?” kérdeztem.

„Írek? Ez egy brazil-angol meccs.”

Zavartan elvörösödtem, ahogy idegesen nevetni kezdtem.

„Oh. Persze. Tudtam ám.”

Az igazat megvallva, rendkívül unatkoztam. Niall erről a meccsről beszélt két hete.

Én öleltem őt, de ha érdekel, nem. Ő nem ölelt vissza. Én vagyok az egyetlen, akinek erre szüksége van.

Tudom, néha belefáradok abba, hogy folyton üldözöm őt. Próbálok közelebb kerülni hozzá, próbálom megcsókolni, néha próbálom beindítani őt. Utóbbinál mindig elpirulok, mikor megkérdezi, mit csinálok.

Talán meg fogom próbálni még egyszer, később, sokkkal-sokkal később. Talán napok, hetek, hónapok, esetleg évek múlva…soha nem tudjuk meg.

Tudjátok, észrevettem, hogy tulajdonképpen Niall sápadt és komoly. Sosem mosolyog, mikor velem van. És nagyon kék szemei vannak. Néha megijesztenek, mert olyan… kékek, mint egy alien.

És úgy hallottam, hogy a kék szemű srácok jók az ágyban.

Miért gondolkozom ilyeneken?
Talán mert rohadtul unatkozom. Magammal beszélek. Oh, Jézus, ez unalmas.

Mikor lesz vége ennek a meccsnek? Menni akarok aludni. Ölelni akarom Niallt az ágyban.

„Oh! Te szar! Meg tudtad volna csinálni! Gyerünk már!” kiabálta Niall felpattanva ültéből.

Hülyén éreztem magam, hogy csak ülök és várok, ezért felugrottam én is.

„Igen! Nem hiszem el, hogy a brazilok nem rúgták be! Micsoda egy lúzer csapat!” kiabáltam vele. Niall úgy nézett rám, mintha nem lennék normális. De nem tudom, miért.

„Az angolok nem rúgták be.” mondta. A szám O alakot formált. Wow, szépen leégettem magam.

„Angolok… úgy értettem” mondtam köhécselve. Niall megrázta a fejét, és visszaült.

Én is visszaültem, és megint hozzábújtam. Az utolsó 10 percben Niall kezével játszottam, míg ő kiabált és mérgelődött, mióta a bra- akarom mondani, az angol csapat nem lőtte be a gólt.

Megfogtam a mutatóujját, és kiroppantottam. Niall összerezzent, és elkapta a kezét.

„Ne csináld ezt, Haz, fáj” mondta. A szívem megállt egy pillanatra ahogy meghallottam a becenevemet a szájából.

Haz…

Haz…

Ez a becenevem. És ő kimondta.

Meg akarom csókolni, erősen. Közelebb hajoltam az arcához…

„Ajh, gyerünk már! Te kis szar! Szabad volt!” kiabált Niall felugorva, én pedig a kanapénak dőltem.

Nem is tudom, minek próbálkozom még?