Haligali!:)
A prológusban az egyik bekezdést kicsit átírtam, mert most, hogy végigolvastam az eredetit, rájöttem, hogy egyébként Harry fősulis, nem pedig gimis. Csak akkor nem értem, hogy miért az érettségihez van közel, DE hát ez az írói szabadság, nem?:D
Jó olvasást mindenkinek!
xxHöri
________________________________________________________
Második
fejezet
„Dolgozom” felelte. Összerezzentem. Nem szeretek dolgozni, vagy házit írni, vagy suliba menni, vagy akármit, aminek köze van a tanuláshoz. De sajnos muszáj.
„Szeretnél csinálni valamit?” kérdeztem. Niall felnézett, és felhúzta az egyik szemöldökét.
„Azt mondtam, dolgozom. Nem tudok, és nem is akarok.” mondta. Wow. Rosszkedvű, és azt kell mondjam, ez durva volt.
„Miért nem tartasz szünetet? Tudod, hogy kicsit lenyugodj” mondtam. Niall morgott pár szitokszót, miközben rám meredt.
„Harry, te vagy a feszültségem oka. Minden nap stresszes vagyok! Fáj a fejem tőled! Nem tudnál, csak egyszer hagyni, hogy békében dolgozzak?”csattant fel Niall.
Nem lepődtem meg. Mindig ilyen, de nem tudtam, hogy én zavarom leginkább.
„Persze. Bocsi” morogtam, az arcomon egyértelműen látszott a pír, a zavartság és a szomorúság.
„Köszönöm Istenem” morogta Niall. Ajkamat rágcsálva léptem ki a szobából.
Ez nem újdonság. Ő mindig csattog és kiabál nekem, szóval már megszoktam. De feszült? Miattam? Minden, amit próbálok elérni az egy kis beszélgetés vele, és egy közös program.
És tényleg ennyire zavarom őt? Ültem a kanapén és bekapcsoltam a tévét. Találtam Spongyabobot, úgyhogy három órán át azt néztem, míg meg nem hallottam, hogy Niall kilép a dolgozószobájából.
Megállt és rám nézett, majd a tévére. Bocsánatot fog kérni?! Úgy értem, az, hogy Niall bocsánatot kér, egy olyan dolog, ami nem sűrűn fordul elő.
Niall csalódottan megrázta a fejét.
„Éretlen” morogta.
Hát persze. Miért is gondoltam, hogy most bocsánatot kér? Ő csak kétszer kért bocsánatot.
Egyszer, mert megütötte az arcomat a könyökével, baleset volt. A másik pedig azért, mert véletlen reggel korán felkeltett.
Mindig elnézést két a hibákért, de az hogy kiabál velem és azt mondja, hogy zavarom, és púp vagyok a hátán, az nem hiba? Mert eléggé fájdalmas.
Ránéztem az órára, és láttam, hogy lassan éjfél. Mennem kéne aludni. Holnap suli, és Niall dolgozik.
Kikapcsoltam a tévét és felsétáltam a szobánkba.
Először Niall saját szobát akart, de sírva könyörögtem neki, mire azt mondta, tökmindegy, ami az ő nyelvén igent jelent.
Besétáltam, és láttam, hogy Niall csak egy bokszerben van és úristen azok a hátizmok. És a karjai, és-
„Fürödtél már?” kérdezte Niall. Megbabonázott a teste, nem értettem, mit mond.
„Harry? Harry!” csettintgetett Niall. Szemeim azonnal elhagyták a testét, és az ő szemeibe néztek.
„Umm, nem” mondtam. Niall bólintott.
„Akkor várnod kell, mert most én megyek zuhanyozni, és tudod, szeretem a hosszú zuhanyokat” mondta Niall.
Ember, ha mehetnék vele- várj.
„Niall? Nem bánnád, ha… én is…öhm… csatlakoznék?” kérdeztem kínosan, arcom piros volt a zavartól.
Niall csak bámult rám. Semmi érzelem nem volt az arcán.
„Ahogy szeretnéd. Nem érdekel” közölte elsétálva.
Igen! Igent mondott! Én is bementem a fürdőbe, Niall már a zuhanyzóban volt. Én is beszálltam utána, és erősen igyekeztem nem lenézni.
Megfordult, és beállt a víz alá.
Oh, Istenem. Ahogy víz folyik le a testén, lejjebb és lejjebb és Uram Atyám! Harry! Szemeket fel! Fel a szemekkel!
„Harry!” szólt Niall. Szemeim azonnal megtalálták az övét.
„Hm? Igen?” kérdeztem gyorsan.
„Azt mondtam, ide tudnád adni a sampont?” mondta. Felnézve megláttam, hogy a legmagasabb polcon van. Talán elérem.
Lábujjhegyre álltam. Egész közel voltam, mikor megcsúsztam. Niall megpróbálta elkapni a karom, de a lábam beleütközött a bokájába, és ő is elesett velem, vagy mondhatnám, rám.
Szemeim elkerekedtek, ahogy megéreztem a- oh, uram, Jézus Krisztus. Érinti a combomat. A banánja hozzáér a combomhoz.
Niall megemelte a felsőtestét, mintha fekvőtámaszt csinálna. Belenézett a szemembe.
Fölöttem támaszkodik. A zuhanyzóban. És meztelenek vagyunk. És a banánja érintkezik a combommal.
Rendkívül kínos.
______________________________________________________
Még mindig a fürdőszobai jeleneten jár az agyam. Miután a szemembe nézett, azt gondoltam, rájön, hogy mennyire szeret engem és megcsókol, de valójában csak felállt és elkezdett kiabálni velem, hogy ez az én hibám, hogy elestünk, és hogy mennyire fel tudom zaklatni, és hogy csak púp vagyok a hátán, és idegesítő vagyok.
Néha nagyon kegyetlen tud lenni, és olyan dolgokat mond, amik nagyon-nagyon fájnak nekem. De többnyire ezek ugyanazok a szavak, amiket már hallottam.
Idegesítő. Hülye. Ostoba. Púp a hátán.
Mindig ezeket mondja nekem. Ha eltévedünk valahol, az én hibám. Ha rosszul csinálja meg a papírmunkáit, az én hibám. Ha lekési a focit a tévében, az én hibám. Ha nem tud aludni, az én hibám. Az én hibám, az enyém, az enyém.
Néha már fáradt vagyok ehhez. Azt mondja, nőjek fel, legyek realista, okos és normális, de én nem akarok. Az akarok maradni, aki vagyok. Nem hagyom, hogy megváltoztasson. Úgy értem, nagyon szeretem Niallt, de nem fog egy unalmas felnőtté változtatni, mint amilyen néha ő is. Én én vagyok, és én is maradok.
Megfordultam, és Niall gyönyörű, alvó arcát kezdtem bámulni. Közelebb csúsztam hozzá, és a fejemet a vállához simítottam.
„Sajnálom. Nem akartalak zavarni. Tényleg nem. Ne haragudj rám, Niall” motyogtam a mellkasába.
„Rendben van” morogta Niall. Kicsit elmosolyodtam, és kezdtem álmosnak érezni magam. Megfogtam a karját és magam köré tekertem, ahogy közelebb csúsztam hozzá. Az alvás átvette a hatalmat felettem.
