23. fejezet

Itt vagyook!

Tényleg sajnálom a hatalmas késést, de időbe telt, mire összeszedtem magam. De itt vagyok, habár a vasárnapot megintcsak nem tudom megígérni, a barátaim között 'fontosember' vagyok, és állandóan mennem kell valamerre, vagy velük, vagy a családdal:D

Imádlak titeket, tényleg, el sem hiszitek, mennyire jól esnek a szavaitok! Köszönöm, hogy még mindig itt vagytok, nagyon sokat jelent nekem! Köszönöm!

Illetve a 8500+ megtekintést is nagyon köszönöm, a 13 rendszeres olvasót, és az egy híján 90 kommentet! Bámulatosak vagytok!

Nem is rizsázok tovább, itt a következő rész :)

Jó olvasást!

xxHöri

____________________________________________________________

Huszonharmadik fejezet

Niall már két órája nem jött vissza. És van egy olyan érzésem, hogy nem is fog. Mi lesz, ha elhagy? Ha szörnyetegnek gondol? Nem tudom, hogy fogom kibírni azt.

Zavar, hogy még mindig magát hibáztatja. Nem az ő hibája volt, az enyém. El kellett volna mondanom neki, hogy mit éreztem. El kellett volna mondanom neki, hogy mit tettem, ahelyett, hogy megtartom magamnak.

Az elmúlt két órában folyamatosan sírtam. A lágy csókjai és érintései kikészítettek. Nem tudok gondolkozni. Miért nem állítottam meg? Niall miatt, persze.

Szipogtam és letöröltem a könnyeim. Még mindig ugyanott ülök a padlón, a falnak dőlve az ajtó mellett. Várok.

Felnyögtem és elterveztem hogy felkelek, meguntam a várakozást. Ki akarok menni, és megnézni, mit csinál, és pontosan ezt fogom tenni.

Megfogtam egy pólót és magamra húztam, miközben a tükörbe néztem. Olyan voltam, mint a mosott szar. Bedagadt, piros szemek, kócos haj. Ezt teszi velem Niall.

Épp ki akartam volna nyitni az ajtót, mikor kinyílt és Niall állt mögötte. Megszakította a szemkontaktust és elment mellettem, leszarva, hogy ott vagyok.

„Niall” mondtam becsukva az ajtót, és felé fordultam. Háttal állt nekem, ahogy a padlót bámulta.

Közelebb léptem és felé nyúltam, hogy megérintsem a hátát, de összerándult, mire döbbenten léptem hátrébb.

Utáltam magam, mikor ezt csinálta. Miért? Először is, mert sírok, másodszor pedig mert szörnyetegnek gondol.

„Megyek aludni. Holnap újabb foglalkozásunk lesz.” mondta elsétálva.

Utál. Őrültnek hisz. Megbántam, hogy hagytam, hogy elvegye az eszem. El sem kellett volna jönnünk ide. Nem kellett volna találkoznunk. Megváltoztatta az életem, és egyáltalán nem jó irányba.

________________________________________________

„Szóval, ma egy privát foglalkozás lesz, hogy jobban megismerhesselek titeket. Először is, Jennifer.” mondta Dr. Rudzick. Jennifer mosolyogva felállt, és besétáltak egy elválasztott szobába.

Mindenki a teremben beszélgetni kezdett a párjával, kivéve persze engem és Niallt. Tegnap óta kerül, de ez nem lep meg. Őrült vagyok, bármelyik pillanatban szakíthat velem, és meg tudnám érteni.

„Fiatalember, mióta vannak együtt?” kérdezte egy nő. Lágyan elmosolyodtam és elpirultam a megfogalmazáson.

„3 éve” feleltem halkan. Elmosolyodott és ’aahw’-zott egyet.

„Annyira tökéletesek vagytok együtt! Miért kell nektek ide járnotok, ha boldogok vagytok együtt?”

Ajkam remegni kezdett, ahogy félrenéztem, próbálva figyelmen kívül hagyni a bámulását. Egyáltalán nem vagyunk boldogok.

„Jól vagy? Mondtam valami rosszat?” kérdezte, kezét a vállamra simítva. Éreztem, hogy Niall mellettem állt.

Tenyereimbe fogtam a fejem és megráztam.

„Nem. Minden oké. Jól vagyok… csak ki kell mennem a mosdóba.” krákogtam, erősen próbálva nem elsírni magam, ahogy felálltam és a fürdőbe szaladtam.

Kinyitottam az ajtót, de nem hallottam, hogy becsukódott volna mögöttem. Megfordulva Niall hitetlen tekintetével találkoztam.

„Mi bajod van? Mit tettem?” kérdeztem. Egy fejrázás volt a válasza.

„Miért csinálod ezt?”

Nem válaszolt. Közelebb álltam, és megfogtam a kezét, de elhúzta. Egy halk nyöszörgést engedtem ki, ahogy döbbenten felnéztem rá.

„Kérlek ne.” krákogtam. „Kérlek ne tedd ezt!” zokogtam és megtöröltem a szemem. Az állam felfelé mozdult. Világító kék szemek néztek az én smaragdzöldjeimbe.

„Látni, hogy sírsz, jobban fáj nekem, mint neked!” mondta lehajolva, és lágyan az enyémre illesztette ajkait.

A csók hosszú volt, de olyan volt, mintha csak egy másodperc lett volna, mikor eltolta magát és beletúrt a hajába. Sokkolva nézett rám, aztán megrázta a fejét.

„Ezt nem kellett volna” mondta, kinyitva az ajtót és otthagyva engem, összetörten, mint mindig.

_______________________________________________

„Niall?” kérdezte Dr. Rudzick, körbenézve a szőke fiúra várva, hogy megmozduljon. Niall felállt mellőlem, mire a nő elmosolyodott, és bevezette a szobába.

Megint a gondolataimmal maradtam. Megcsókolt, aztán közölte, hogy nem kellett volna. Összetört. Niall összetört engem, a szívem, a lelkem.

„Sajnálom, ha mondtam valami bántót. Tényleg nem akartam.” mondta a nő, akivel az előbb beszéltem. Elmosolyodtam és megráztam a fejem.

„Nem bántottál meg. Csak rossz napjaim vannak mostanában.” mondtam. Mosolyogva bólintott.

„Baj van a kapcsolatotokkal?” kérdezte. Bólintottam, mire sóhajtott.

„Tudom, mit érzel. De nem értem. Te és a barátod.. olyan boldognak tűntök, miért vagytok itt?” kérdezte.

„Van egy pár problémánk, és egyáltalán nem vagyunk boldogok.” mondtam, ajkamat harapdálva, próbálva visszatartani a könnyeim.

Elmosolyodott és megdörzsölte a hátam.

„Ez rendben van, a foglalkozások után jó lesz minden nálatok. Na, meg nálunk is.” mondta. És meg kell mondanom, sokkal jobban éreztem magam ettől, és mosolyogtam.

„Köszö-”

„Harry?”

Felnézve Dr. Rudzick szemeit találtam. Magához hívott. Felálltam, és elköszöntem a hölgytől, aki mosolygott és integetett.

„Gyere, Harry. Van néhány dolog, amit el kell mondjak neked.” mondta a nő.

Beléptünk a szobába, ahol egy székre ültem az asztal előtt, ami mögé ő ült be.

„Szóval, hogy vagy, Harry?” kérdezte.

„Jól.” mondtam.

„Nem, nem vagy. Látom, hogy sírtál.”

Kikerekedtek a szemeim, mire megdörzsöltem őket.

„Csak rosszabb lesz, Harry. Szóval, beszéltem Niallel, és mondott pár érdekes dolgot. Tegnap veszekedtetek?”

Csendes maradtam, de bólintottam ahogy lenéztem a cipőmre.

„Rendben. Kezdjük az elején, szeretnéd hallani, Niall mit mondott rólad?” kérdezte. Hirtelen felnéztem, és gyengén bólintottam.

„Oh, kíváncsi vagy, látom.” kuncogott. Látta a várakozó tekintetem, mire megköszörülte a torkát és elmosolyodott.

„Minden, amit mondani tudott, hogy 'ott kellett volna lennem' és 'minden az én hibám' és azt is mondta, hogy 'nem érdemlem meg őt'. Ennyi.” mondta, felolvasva a notebook-jából.

Nem érdemel meg? Ez hülyeség. Én nem érdemlem meg őt. És még mindig magát hibáztatja. Nyöszörögtem és a hajamba túrtam.

„Mennem kell.” mondtam felállva, és az ajtóhoz sétáltam.

Meg kell találnom.

______________________________________________________

Kerestem az uszoda résznél. A számítógép teremben. A könyvtárban. A szobánkban. A strandon is. Nem találom!

Az utolsó hely, ahol megnéztem, az előcsarnok volt.

„Hello, nem látott véletlenül egy szőke hajú, fehér bőrű, magas, kék szemű srácot errefelé?” kérdeztem a pultnál álló férfit. Megrázta a fejét.

Elmorogtam egy köszönömöt, és megfordultam, hogy szememmel végigpásztázzam a helyet. Hol lehet?

A kanapékhoz sétáltam és leültem. Feladom. A hotel hatalmas, és hogy tudnék itt megtalálni egy embert? Talán estére visszaér, a cuccai még a szobában vannak, úgyhogy nem mehetett messzire.

„Kit látnak szemeim?” hallottam egy hangot magam mögül. Megforgattam a szemem és felálltam.

Először azt gondoltam, biztos csak valami bolond próbál velem flörtölni, de ledöbbentem, ahogy megláttam az utolsó embert, akit el tudtam volna képzelni magam előtt.

Mr. Tomlinson mosolygott, ahogy szemei a testemet figyelték.

„Hello Harry!”

ez nem érdemli meg a címet, bocsi

Sziasztok!
Igen, most tényleg én vagyok a hibás, amiért egy ideje nem volt új. Bocsánaaat! Tényleg!
Hiába a magyarázkodás, tudom, de apum x időre elvette a gépem, amin el volt kezdve a következő, és mivel ki-be kapcsolgatta meg újraindítgatta a frissítések miatt, elveszett amit addig megcsináltam. Aztán mikor a felénél jártam, kikapcsolt az a kaki, és ismét elveszett, én pedig annyira "örültem" ennek, hogy inkább nem kezdtem bele újra. De megimt megvan belőle egy adag, remélhetőleg elmentve, a héten hozom, mostmár biztosan!
Ne haragudjatok, de ilyen ez a popszakma:/
Nagyon szeretlek titeket, és köszönöm a több, mint 8000 megtekimtést! Tényleg, nagyon hálás vagyok nektek!
♥♥
 xxHöri

Random reklám, bocsi :) - A tanítvány

Sziasztok :)
Nem tudom, hányan vagytok itt, akik Larryt is szívesen olvasnak, és hogy ebből hányan olvastátok Becca A tanítvány című blogját.
Akik olvasták, bizonyára tudják, hogy könyvben is megjelent, és már lehet átvenni :) Én ma, 15.12-kor kaptam az üzenetet, hogy mehetek érte, amikor és ahol jó. 4 órakor találkoztam a sráccal, és teljesen kész voltam, remegtem és hadartam és pattogtam mint egy nikkelbolha :D
De végre a kezemben foghatom, és olvashatom, és csak kicsit néztek hülyének az emberek, mivel a könyvön rajta van, hogy 18+, és hogy melegregény. Szivárványos alapon.
Hivatalosan ugyan 1D au fanfic volt, a szereplők nevét át kellett írni, mert nem adhatták volna ki. Most egy sima könyv, ami a srácok nevei nélkül is megállja a helyét :)

Éppen ezért, akit érdekel, lájkolja a könyv Facebook oldalát (katt), és rendelje elő! Így, hogy át vannak írva a nevek, egy nem-larrysnek is élvezhető, aki szereti az ilyesfajta történeteket :) szerintem csodálatos, imádom minden egyes betűjét.
"Az első magyar erotikus melegregény.." csak ajánlani tudom! HMS is igazán segítőkész, ha nem tudtok valamit, bátran írjatok az oldalnak :)

Ne haragudjatok, hogy ezt ide írtam ki, de Becca, és a könyv rajongójaként kötelességemnek érzem hirdetni az igét, és népszerűsíteni az első kötetet! :)

Jó olvasást hozzá annak, aki már megrendelte, vagy meg fogja :)
xxHöri

22. fejezet

Sziasztok!
Rég hoztam már én az új részt, ugye? Hát igen, eléggé el voltam foglalva. Talán mostmár egy kicsit több időm van, de nem ígérek semmit.
Mindenkinek Kellemes Húsvétot! Kár, hogy a szünet viszont ilyen rövid....
Yume
                                                                                                                                         

Huszonkettedik fejezet

Mikor a szemeim hirtelen kinyíltak a reggeli napfény rögtön megvakított. Morogtam egyet és visszacsuktam szemeim még pár pillanatra, hogy utána véglegesen kinyissam őket.

Igazán visszafoghattam volna magam egy kicsit. Megpróbáltam felülni, de egy kéz szorosan átfogta a derekam. Lenéztem és láttam, hogy Niall feje a mellkasomon pihen, miközben a derekamba kapaszkodik, a karom testének nyomódva.

Olyan aranyos amikor alszik. Óvatosan felemeltem a szabad kezemet és átfésültem vele a haját. A fogása lazult a derekamon és feljebb csúszott, fejét befúrta a vállamba, majd adott egy puszit a kulcscsontomra.

Éreztem, ahogy elkezdek vörösödni, ahogy keze felcsúszott a karomra. A bőrt gyengéden cirógatta, míg le nem ért a tenyeremig, majd összekulcsolta ujjainkat.

Niall szemei már teljesen ki voltak nyílva és az enyémekbe fúródtak.

„Reggelt.” mondta, hangja sokkal reszelősebb és akcentusa sokkal egyértelműbb, mint általában. Halványan elmosolyodtam és még közelebb fészkelődtem az oldalához.

„Reggelt.”

Niall ajkai megtalálták az enyéimet, majd gyengéden megcsókolt.

Miért csókol meg mostanában ilyen sűrűn? Az évfordulónk óta szinte folyton csókolózunk. De azzal a különbséggel, hogy máskor utána mindig elfutott, most meg nem.

Most csak itt van. Mellettem. Olyan aranyosan és bújósan. Nem mintha panaszkodnék, csak kíváncsi vagyok, miért viselkedik így? Ez nem ő. De ha sűrűbben lenne ilyen kedve, boldog lennék. Szóval kihasználom a pillanatot.

„Ma is lesz egy foglalkozásunk.” mondta Niall, megtörve a szoba csendjét és gondolataim menetét.

„Nem akarok menni.” durcáskodtam és közelebb bújtam hozzá. Sóhajtott egyet és simogatta a hátam, miközben fejét vállamon pihentette.

„Tudom, de anyukám fizetett ezekért a foglalkozásokért. Nem akarom, hogy elvesszen a pénze.” mondta. Én pufogtam egy kicsit, amin ő csak kuncogott egyet és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

Meg tudnám szokni ezt az oldalát Niallnek.

                                                                                                                             

„A mai egy különleges óra. A haraggal, a románccal és a felfedezéssel fog foglalkozni.” kezdte mesélni Dr. Rudzick.

„A foglalkozás után mindegyikőtök fel fogja fedezni a párja testét, jól megnézi annak minden részét és minden szépségét. Megnézni mi az, ami igazán jellemzi őt. De először is ki fogjuk fejezni a haragunkat. Mindet ki fogjuk most engedni.” Néztem, ahogy elővesz egy pár bokszkesztyűt és behoz egy bokszzsákot a terem közepére.

„Ezek a kesztyűk” emelte a magasba az említett darabokat „képviselik a szíveteket. Ezek tartanak erősnek, ezekkel tudtok szeretni.” mondta, majd felvette őket és ütött egyet a zsákba.

„Ez a bokszzsák képviseli a partnereteket, a szeretőtöket. Meg fogjátok ütni a zsákokat, de nem szórakozásból, hanem bosszúból. Minden egyes alkalomért, mikor a partneretek megbántott titeket érzelmileg vagy akár fizikálisan, egyet üttök a zsákba. Ki akarjátok ezt a haragot engedni, megmutatni neki, hogy mennyire bántott meg titeket.” magyarázta. Mindenki beleegyezően bólintott.

„Szóval ki kezdi?”

Senki nem tette fel a kezét. Mindenki próbálta a lehető leginkább kerülni a szemkontaktust a nővel, engem is beleszámítva. Mégis ki akarna kimenni oda?! Egy egész életre kínosan érezném maga –

„Harry? Miért nem mész és kezdesz te? Tudod mit mondanak, fiataloké az elsőbbség.” nyújtotta felém a kesztyűket. Magamban káromkodtam egy sort, míg felé csak egy erőltetett mosolyt küldtem és felálltam a székből, felé sétálva, hogy elvegyem a kesztyűket a kezéből.

„Emlékezz, gondolj arra a sok fájdalomra, amit neked adott. Ne mondj semmit csak üss.” suttogta. Bólintottam és felvettem a kesztyűket és bámultam a zsákra.

Gondolj az alkalmakra, mikor összetörte a szíved.

1: A hülye asszisztense a házunkban.

*ütés*

2: Ejtett a második évfordulónkon a hülye asszisztenséért.

*ütés*

3: Nemet mondott nekem két héten keresztül, mikor randira hívtam.

*ütés*

4: Azt mondja, hogy csak a terhére vagyok, idegesítőnek hív, azt mondja mindig felhúzom.

*ütés*

5: Nem mondta, hogy szeretlek.

*ütés*

6: Két éven át nem csókolt meg.

*ütés*

7: Mindenbe beleüti az orrát.

*ütés*

8: Folyton el akar nyomni.

*ütés*

9: Éretlennek hív.

*ütés*

10: Kiabál velem.

*ütés*

Már nem tudtam tovább magamban tartani. Folyamatosan ütöttem a zsákot minden ok nélkül. Tényleg kiengedtem a feszültséget. Nem tudtam, hogy elkezdtem sírni csak mikor megéreztem a forró könnyeket lefolyni az arcomon.

Hülye Niall. Mindig vegyes érzelmeket mutat. Annyira feldühít. Döntenie kell. Szeret engem vagy nem? Velem akar lenni vagy nem? Nem hagytam abba a zsák püfölését csak mikor megéreztem egy kezet a vállamon. Számon kiszökött egy kisebb zokogás és karjaim erőtlenül estek az oldalamra.

Hallottam ahogy az ajtó hirtelen kinyílik és még pont láttam, ahogy Niall kisiet a teremből, az ajtó mögötte hangosan csapódik be.

„Niall, várj!” kiáltottam és utána indultam. Hirtelen megfordult így majdnem mellkasába csapódtam.

„Miért csináltad ezt?! Mégis mi a franc bajod van?!” csattant fel. Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak valamit, de semmi nem jött ki, az arcának közelsége elég nagy figyelemelterelés volt.

„Azért tetted, hogy beállíts rossz srácnak?!” kiabálta. Felszisszentem, ahogy szemébe néztem és csak egy hideg szempárt láttam.

„Nem. Sajnálom, nem akartam. Csak fel –„

„Én nem a rossz srác vagyok Harry. Te csinálsz belőlem azt.” mondta és megfordult, otthagyva engem egyedül.

Én teszem őt azzá? Lehetne, hogy én lennék az oka annak, hogy így viselkedik?

                                                                                                                              

Kinyitottam a hotelszobánk ajtaját, majd be is csuktam magam mögött lágyan. Tudtam, hogy Niall itt van, mert az összes lámpa le volt oltva. Mindig is szerette a sötétséget, de nem tudom miért.

Az egyik lámpát feloltva megláttam, hogy Niall kinn van a verandán. Beharaptam a szám szélébe, ahogy megindultam az irányába. Niall még csak rám se nézett, valószínűleg túl mélyen bámulta a hotel előtt lévő sötét óceánt.

„Sajnálom.” mondtam hirtelen. Láttam, ahogy Niall megszorította a korlátot, majd hirtelen megfordult és rideg tekintettel bámult rám.

„Fel kell fedeznünk egymást.” mondta. A szemeim kitágultak. Miért mondaná ezt, pont ilyenkor? Dr. Rudzick tényleg említette, de egy bocsánatkérés közepén…

Mellém sétált, majd megmarkolta a csuklómat, amitől összerezzentem. A csúsztatható ajtót becsukta mögöttünk és a háló felé húzott.

Sötét volt a szobában, de a holdfény bevilágított az ablakon keresztül megvilágítva Niallt, hogy tökéletesnek tűnjön, mint mindig. A szemei a szokásosnál is kékebbek és fényesebbek, a bőre világosabbnak tűnt.

Közelebb jött, az árnyéka beborítva engem. De a tekintete megváltozott. Lágy volt. Mintha félne, hogy összetör. Olyan gyengéd volt.

A keze elkezdte kigombolni az ingemet, majd mikor azzal végzett az anyagot óvatosan lesimította a vállamról. Elkezdte simogatni a mellkasom és egész testem libabőrős lett.

Levette a felsőjét, a szemkontaktust csak addig törte meg, míg a pólót lehúzta  a fejéről. Én idegesen előrenyúltam és megérintettem a mellkasát és éreztem a szívverését.

„Csakis érted ver.” suttogta, és közelebb lépett hozzám, ami miatt mellkasaink összeértek. A kezei felcsúsztak arcomra és azt kényeztették, szemeivel számat tanulmányozta.

„Olyan tökéletes ajkak.” mondta és egy lágy puszit nyomott rá. Kezeivel átfogta a derekamat, ajkaival már egyre lejjebb haladt, először nyakamat majd kulcscsontomat halmozva el puszikkal.

Lassan az ágy felé kezdett tolni, majd le is fektetett rá és rám dőlt.

Ajkaival még mindig könnyed csókokat hagyott a kulcscsontomnál. Kezei a nadrágomnál kezdtek el matatni, majd rájöttem, hogy épp kigombolják azt. Miközben még mindig a bőröm puszilásával volt elfoglalva levette rólam a fölöslegesnek vélt ruhadarabot.

De nem érdekelt. A gyengéd érintései az őrületbe kergettek és nem tudtam semmire se figyelni rendesen.  Nem tudtam megállítani, mert nem akartam. Az ereje lebirkózott engem. Hogy innentől kezdve mit csinál, az nem érdekel. Azt tehet amit szeretne, engem nem fog zavarni. Az akarás, a vágy, éreztem és nem akartam megállítani.

Végigcsókolt a hasamon, lila foltokat hagyva maga után a hasfalamon. De aztán megéreztem a kezét, ahogy a combomat simogatja és akkor belém nyílalt.

Kinyitottam a szemem és felültem. Féltem a reakciójától, de nem tudtam már tenni ellene. Már megtörtént.

Ő sokkolva nézett rám szemében szomorúság és ami még rosszabb, szánalom.

„Harry…” mondta. Szemeim kezdtek megtelni könnyel, ahogy néztem rá.

A combom tele volt sebekkel, vágásokkal és égésekkel. Ez volt a depressziós korszakom. Valami, amit nem tudtam irányítani.

„Miért?...Miért…” motyogta Niall és elhúzódott tőlem. Kiszökött belőlem egy nagyobb zokogás és tenyerembe fúrtam az arcomat.

„Akkor volt mikor a szüleim elváltak. Le voltam hangolva, és nagyon szomorú voltam. Boldog akartam lenni, kellett valami figyelemelterelés. Úgy éreztem az én hibám, hogy elváltak. Az egy sötét korszak volt számomra, de …. Mostmár vége. Én –„

„Mikor váltak el a szüleid? Akkor kezdted?” kérdezte, miközben felállt az ágyból. Én csak bólintottam és sírtam tovább.

„Már nem csinálok ilyet Niall. Ígérem. Már abbahagytam.” makogtam. Niall megrázta a fejét és kezét a hajába túrta.

„A szüleid kb egy éve váltak el…. azt mondod?...” Niall szemei kikerekedtek, ahogy bámult rám. Elmotyogtam még egy bocsánatkérést miközben bőgtem.

„Ez akkor történt, amikor mi… együtt voltunk?”  nyögte ki. Én csak bólintottam, ahogy még több könny hullott a szememből.

„Nem voltam ott neked. Nem voltál boldog. Bántottad magad és én… istenem.” mondta, miközben a fejét fogta idegességében.

„Niall, semmi baj. Nem csinálom már többet. Ez már csak a múlt.” mondtam kimászva az ágyból, és megindultam felé.

„Nem. Nem voltam ott neked. Ott kellett volna lennem neked.”

„Niall állj! Kérlek. Ez nem a te hibád. Az enyém. El kellett volna mondanom neked. Tudom, ho –„

„Nem. Ott kellett volna lennem. Nekem kellett volna a figyelemelterelésednek lenni és nem ennek. Ott kellett volna lennem. BASSZUS! OTT KELLETT VOLNA KELLETT VOLNA LENNEM!” kezdett el hirtelen kiabálni. Megfordult, majd kinyitotta az ajtót és kiindult a hálószobából.

„Kérlek Niall. Ne. Ne hibáztasd magad kérlek. Állj.” mondtam, megfogva a csuklóját. Ő kitépte kezét a szorításomból, a lendülettől pár lépést hátraestem.

„Ott kellett volna lennem neked. Nekem… boldoggá kellett volna, hogy tegyelek.” mondta és kilépett a szobából, becsukva maga mögött az ajtót.

Még egyszer feltört belőlem a zokogás és lecsúsztam a fal mellé. Niall magát fogja ezért hibáztatni. Nem kellett volna hagynom, hogy ezt tegye. nem kellett volna hagynom, hogy átvegye felettem az irányítást.

Miért kell a szerelemnek ilyen nehéznek lennie? A szerelemnek boldoggá kéne hogy tegyen, nem pedig szomorúvá, szinte depissé.

Vagy lehet, hogy ez nem is szerelem.